Az utóbbi években több dunakeszi evangélikus család gyermeke felvételizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumba, és került be nagy  örömmel az ottani körforgásba. Most, hogy éppen a felvételik idejét éljük, ismét jelentkeznek a gyerekek a gimnáziumokba. Kicsik és nagyok egyaránt, várják ezekben a napokban az írásbelik eredményeit.

Éppen most került a média figyelmébe az a segítségnyújtás is, amit az ott tanuló diákok kigondoltak és megvalósítottak. Kicsiben kezdődik minden, és milyen fontos az, amikor a gyermek dob a templomi perselybe, amikor ő maga tapasztalja meg, hogy milyen sokat másoknak 250 Ft!

Az Ökumenikus Segélyszervezet kiváló együttműködésben van egyházunkkal is, és rendszeresen gyűjtünk gyülekezeteinkben különböző jó célokra, mint például az észak-iraki keresztyének megsegítésére, vagy korábban az árvíz-és vörösiszapkárosultak részére.

Volt egy időszak, amikor a gyülekezeti hittanra érkező gyerekek a dunakeszi evangélikus templom kapujában aprópénzt szedtek össze. Egy néni dobhatta be rendszeresen a pénzt, imádkozott a kapunál, aztán továbbment. A fiatalok ezt nem tudták, és hozták a pénzt örömmel, hogy de jó, találtam, ez az enyém, vagy nem? A kérdést nem zártuk le vezényszóra, hanem elkezdtünk gondolkozni. Ha a templomnak adta valaki ezt a pénzt, lehet-e az enyém? Ha a templom a mi közös tulajdonunk, az egyházé, tehát az enyém is, akkor lehet, hogy jó, ha a beérkező pénzt a közösre költjük? Így jutottunk el szépen lassan az óvodások és kamaszok korosztályában is oda, hogy megtanuljuk őszintén és jó szívvel bedobni a pénzt a templom perselyébe.

A jó szívű adakozásra a Biblia is tanít minket, és bizony még nekünk, felnőtteknek is van ezzel dolgunk. Hiába látjuk a perselyt, hiába van 1 %-a lehetőség a gyülekezet alapítványának vagy éppen bankszámlánkról minden hónapban utalhatunk egy összeget, jól végig kell gondolnunk, hogy amikor adunk, akkor azt szívesen tegyük, és ne mintha fogunkat húznák. Miért? Mert egyházunk jövője, gondolkodása, sőt a gyerekeinknek átadott minta is múlik ezen.