Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled. 12Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? 13Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? 14Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! 15Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. 16Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd.

5 Mózes 30,11-16

Szeretett Testvéreim a Jézus Krisztusban!

Mózes ötödik könyve héberül így kezdődik „Ezek az igék, amelyeket szólott Mózes...” – és mivel a címadásnál a mózesi könyvek első szavait használták, ez az irat az „Igék” címet kapta. Mózes három búcsúbeszédét tartalmazza, amelyeket az ígéret földjére bevonulni készülő népnek mondott el, mintegy testamentumként. Ő maga nem mehetett be oda.

A könyv görögül azt a nevet kapta, hogy Deuteronomium, ami annyit jelent „a második törvény” .Mégsem egy új törvényről beszélünk és nem is puszta ismétlésről. A lényeg nem változott, szeretet alapú kapcsolatként indult el Istennek és népének közös története. Isten törvényt ad, mintegy bekeretezve a szövetségét. Sok félreértés övezi a törvénnyel kapcsolatos gondolkodásmódot.

Ahogy a Tízparancsolat Igéit halljuk, talán a legfeltűnőbb bennük a sok „ne”, „nem”, a tiltás, a „ne így, hanem úgy”. És sajnos sokan itt meg is állnak: Ilyen ez a törvény is, csupán tiltások sorozata.

Szabó Lőrinc: „Lóci óriás lesz” c. verséből szól az idézet:

„Veszekedtem a kisfiammal,

mint törpével egy óriás:

– Lóci, ne kalapáld a bútort!

Lóci, hova mégy, mit csinálsz?

Jössz le rögtön a gázresóról?

Ide az ollót! Nem szabad!

Rettenetes, megint ledobtad

az erkélyről a mozsarat!”

Ismerősek számunkra ezek a mondatok és helyzetek akár gyermekként, akár felnőttként, mert tilalmakkal tele van a világ, a mi életünk is. Mi van azonban a tiltások mögött? Vajon nem a gyermekét féltő szülő? Az óvó szülői szeretet, mely szeretné megvédeni akaratos és kíváncsi gyermekét, hogy kárt ne okozzon se bútorban, se önmagában, és meg ne égesse magát.

Pontosan itt találjuk a Tízparancsolat, a Törvény lényegét is! Ha csak önkényes parancsok, tiltások sorozatát látjuk benne, betartandó szabályokat, amik gátolnak, megkötöznek, akkor félreértjük Isten törvényét, és alapvetően azt a szándékot is, amelyből kiindulva megszületett. Ahogyan egyetlen bibliai igét, úgy ezt sem ragadhatjuk ki a szövegkörnyezetéből, nem foszthatjuk meg a történettől.

„Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket”(2Mózes 20,1) – olvastuk az „első törvényadásnál”. De mi is történt akkor? Ha ezt megnézzük, azt fogjuk látni, hogy ami a Tízparancsolatot keretezi, az nem a megkötözés, bezárás, hanem a szabadulás története!

Izráel úton van, háta mögött Egyiptom, a kiszolgáltatottság, megaláztatás, rabszolgaság földje, előtte pedig az Ígéret Földje, Kánaán. Út közben vannak Istennel, aki hatalmas csodákkal harcolt értük, kiszabadította őket, és vezeti át a Vörös-tengeren, át a pusztán, ellenséges népeken, éhezésen, szomjúságon keresztül. Felhő- és tűzoszlopként megy előttük, védelmez, gondoskodik, utat mutat.

Éppenséggel nem megkötözést és gátlást élnek át, hanem megszabadulást: Előttük megnyíló utat, ajándékba kapott életet, jövőt. S útközben megállnak a Sinai hegyénél, ahol mindennek pecsétjeként megkapják a Tízparancsolatot, hogy azzal indulhassanak tovább. Nem véletlen, hogy egy XX. századi teológus a Törvényt magyarázó írásának azt a címet adta: „A szabadság útjelzői”.( Dr. Jan Milic Lochman)

Nem érthetjük jól a Tízparancsolatot a bevezetője nélkül. Ebből derül ki, hogy kicsoda Isten, és szeretetéből mit tett népéért.(Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából )Ez az alapja minden parancsolatnak. Ez tükröződik a Jézus által idézett Nagy Parancsolatban is - "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.38 Ez az első és a nagy parancsolat.39 A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."

Isten szeret téged – te is szeresd Őt – és szeresd felebarátodat! Ez a Törvény. Ő nem megkötözni akar, hanem életet adott. A kereszten halálig menő szeretetével megszabadított a gonosz hatalmából. Szeret és félt, segíteni akar, levenni minket a „gázrezsóról”, megtanítani kalapácsra, ollóra. Hogy a helyünkön legyünk, hogy ne sebezzük folyton egymást és önmagunkat.

A kezét nyújtja, hogy végig vezessen az úton. Kapaszkodjunk is belé, vagy csak engedjük, hogy szelíden terelgessen, mikor épp az is elég. Csak ne forduljunk el Tőle, és ne lökjük el a kezét! Isten parancsolata nem felülről ránk kényszerített elvárás, hanem felszabadító ígéret és pecsét. Az Isten velünk kötött szövetségének pecsétje.

Hív minket hálára, bizalomra, Istenre ráhagyatkozásra. Indít minket arra, hogy tudjunk belátással lenni. Hív minket, hogy viszontszeressük Mennyei Atyánkat.

Ez a Törvény: Viszontszeretni Istent. 

Az az érzés, az a készség, amit József Attila olyan egyszerűen, szépen fogalmazott meg „Isten” című versében:

"Istenem, én nagyon szeretlek,

Én szíve lennék a szivednek.

Ha rikkancs volna mesterséged,

Segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,

Segítnék akkor is mindennél.

A lovaidat is szeretném,

Szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva

Szántanék én is a nyomodba.

A szíkre figyelnék, hogy ottan

A vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha tanár lennél, én ügyelnék,

Hogy megtanulják jól a leckét.

S odahaza a sok tanitvány

Dolgozatát is kijavitnám.

Nem zavarnálak ennél, annál,

Tudnám én jól, mire mit adnál.

S bármi efféle volna munkád,

Velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,

Vacsora után melléd ülnék.

Te az én szivemet elkérnéd

S én hosszan, sok szépet mesélnék."

A törvény életadó része nem csak, hogy nem megfoghatatlan és távoli, hanem elérhető közelségbe jött hozzánk. Az „Igék” könyvének kapcsán, a Vízkereszt ünnepe utáni időben, nem tudunk nem gondolni arra, hogy éppen ezt ünnepeltük nemrég – az Ige testté lételét Krisztusban.

Benne az élet, és a kézzel fogható, megérinthető és megtapasztalható isteni szeretet vált láthatóvá. Nekünk szabadságunkban áll azt a jót, az életet választani, amit csak ő tudott elhozni nekünk. Hogyan tudunk kapcsolódni egy régen élt nemzedék, egy ókori nép történetéhez? Éppen ezen az „isten-tapasztalaton” keresztül. Ők is átélték, hogy mit jelent a változó körülmények között újra rátalálni a „szabadság útjelzőire” – Isten szavára, vezetésére. Ahogy már megfogalmaztam, nem pusztán csak ismétli Mózes a törvényt, nem csak emlékeket idéz a Sínai szövetség napjairól.

A fordulópont előtt, amikor épp letelepedni készülnek – beköltözni az újba – szükségük van a keretre, amely az új életük megalapozója és záloga is lesz. Isten felkínálja az életet. De a döntő lépést nekik, nekünk kell megtenni....Szétfeszítik-e ezeket a kereteket, vagy engedik, hogy ezek a keretek megtartsák a létük...Előttük is ott volt sokféle bizonytalansági tényező. Hajlamosak vagyunk ma úgy gondolni magunkra, hogy nekünk mennyi bizonytalansággal kell megküzdenünk.

Soroljuk mi minden nem elérhető. Isten ma arra emlékeztet, hogy a legfontosabb kapcsolatunk megmaradása nem a körülmények függvénye. Az Ige, az isteni szó ott lehet, a „szánkban és a szívünkben”....kimondható. A narratívák harcában, amikor nem mindent lehet ma már kimondani, Isten szava még ott lehet ....közel. Mondhatjuk, meghallhatjuk, tovább adhatjuk, választhatjuk. Engedhetjük is, hogy eljusson létezésünk mélyéig, a szívünkig – amely az ószövetség népe számára nem az érzelmek központját jelentette, hanem a gonolkodásmódot, a jellemet, a személyiséget.

Szoktuk olykor mondani: egzisztenciálisan érintődtünk meg, az-az valami a létünk mélyéig hatással volt ránk. Ebben a választásban Isten pontosan erre hív. Arra a mélységes szeretetkapcsolatra, amely nem veszi el a szabadságunkat, de olyan létünk lesz általa, ami igazán emberhez méltó.

Ámen.