Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Bohus Imre ny.evangélikus lelkész 2016. február 22-én, életének 92. évében elhunyt.
Temetése 2016. március 3-án, 15 órakor lesz Fóton, a Vörösmarty utcai temetőben.

A viszontlátás reményében búcsúznak tőle családtagjai, rokonai, a fóti és a mogyoródi evangélikus gyülekezet tagjai.

Ez olvasható a Bohus család gyászjelentésén, Bohus Imre bácsi haláláról. Ki volt Ő a Dunakeszi evangélikusoknak? – kérdezheti bárki, aki nem ismerte őt, és tán hírét se hallotta eddig?Hadd írjak ide egy Kosztolányi versből idézeteket:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt…
Ismertük Őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló…
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az Ember. Egyedüli példány.
Nem él belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
(Halotti beszéd)

Imre bácsi kedves, halk szavú, végtelenül szerény, szemüveges, kicsit őszülő lelkésze volt a fóti és mogyoródi gyülekezetnek, amikor 1981. ápr. 29-én dr. Káldy Zoltán akkori püspök Keveházi László akkori esperes urat a 221/1981.sz levelével értesíti, hogy Bohus Imre fóti lelkész vállalkozott Dunakeszi ellátására, de. 9 órai istentisztelet tartásával, ….. „próbaidőre”, és átmeneti jelleggel. (A levél teljes szövege olvasható a Dunakeszi evangélikus templom 70 éves jubileumára készült füzet 32. oldalán.)

Az ideiglenes jellegből 8 év lett. 1989-ben, Imre bácsi kérésére, egészségi állapota miatt köszöntünk el Imre bácsitól a fóti templomban, megköszönve azt a 8 évet, s benne számba vehetetlenül sok szolgálatát, amit a dunakeszi gyülekezetben adott.

Mi minden jut eszembe hirtelen ezekről az évekről! A fóti busszal jött minden vasárnap az igehirdetésre, a felügyelő, a gondnok, a jegyző várták és fogadták őt. Igehirdetései emlékezetesek voltak. Teológiai felkészültségéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, bár mi ezt nem tudtuk értékén felfogni. Istentisztelet végeztével az előre elkészített pénzét csendben tette a gyülekezeti perselybe. Az ő lelkészi szolgálata alatt lett életveszélyes a templomkert körüli fakerítés, és nekifogtunk a jelenlegi kerítés elkészítésének. Bár a betonozást egy kőműves készítette, de a presbiterek mellett Imre bácsi is ott volt, mint segítő. Hozta szatyorban a munkás ruháját, és szorgalmasan tette, amit épp tenni kellett. Aztán a betonalap fölé a vasoszlopokra szorgalmasan csavarozta a léceket, vagy épp a fúrásban segédkezett. Egy napot ki nem hagyott, akárhogy fújt a szél, vagy szemergett az eső.

Szolgálati idején majd minden évben volt konfirmáció. Egy alkalommal csak egy fiú, Szathmári Gergő volt épp konfirmandus korú, őt a fótiakkal készítette fel a konfirmációra. 1987-ben a négy konfirmáló gyermek között kettő édestestvér volt, László Szabolcs és Enikő, velük együtt Donkó Anett és a fiunk, Karvai Ottó konfirmáltak. 1988-ban ugyancsak egy fiú testvérpár felkészítése jut eszembe: Kótai Norbert, és féltestvére konfirmált. Voltak esküvők is, keresztelések, temetések, ahol a lelkészi szolgálatot Imre bácsi végezte. Legnagyobb szívfájdalma volt, hogy nem tudott olyan gyakran gyülekezeti családi látogatásokra eljutni, mint szíve szerint menni szeretett volna. Ezért is kérte a dunakeszi szolgálat alóli felmentését a Püspök Úrtól.

Sok évvel később, Kovács László lelkészi szolgálata idején volt egy szeretetvendégség-sorozat. A meghívott előadó lelkészek mindazok voltak, akik korábban a gyülekezetünkben szolgáltak. A felkérés arra szólt, hogy egy-egy evangélista életéről szóljon az előadásuk. Imre bácsi János apostolt választotta. Emlékezetes volt, ahogy a fiatal Jánosról, majd az öreg Jánosról, aki a leveleit írta- beszélt, jelezvén, egy hitvalló élete is hogyan módosul, csendesedik, bölcsül, s helyeződik át a hangsúly életükben a türelemre, a megbocsájtásra, az elfogadásra, az Örökkévalóval való találkozásra.
Évek múltán, akárhol, akármilyen körülmények közt találkoztunk Imre bácsival, úgy köszöntött bennünket, mintha csak egy nappal előbb váltunk volna el egymástól.

Temetése alkalmával az életútja ismertetéséből tudtunk meg sok fájdalmas, életét meghatározó eseményt, s azt is, hogy fél éve már nyelni sem tudott, ízeket nem érzett. Türelmesen élte napjait és készült az Úr házába. Ő maga választotta a temetésén elhangzott 23. Zsoltárt, mely első verstől az utolsóig a Pásztorról és a bárányáról szól. Halálában is tanított Imre bácsi mindannyiunkat.

Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ismerhettük. Emlékét megőrizzük.

Karvainé, Éber Zsuzsa