Körlevél

Körlevél

Fontos közlemény evangélikus testvéreink számára


Szerdai körlevelünk kiegészítésére pár nappal a kiadása után kényszerülünk, mert az iskolák bezárása a hittanóráinkat is érinti, de főként a vasárnapi istentiszteletek megszokott és áldott rendjét kell most sürgősen újragondolnunk.

Az egyházunk püspöki tanácsának mai körlevelében megfogalmazott kérést követjük azzal, hogy március 21-től bizonytalan ideig, de legalább virágvasárnapig bezárjuk templomaink ajtaját, és nem tartunk a hagyományos formában istentiszteletet.

Ugyanakkor keressük a lehetőségeket, hogy milyen más módon találhat meg bennünket Isten igéje.

Vállaljuk, hogy továbbra is jelentkezünk hangzó és leírt anyagokkal a hétközi alkalmak idejében a Facebook gyülekezeti oldalunkon (Dunakeszi-Göd Evangélikus Gyülekezet) és az e-mail levelezőlistánkon.

Tervezzük, hogy vasárnap az istentisztelet idejében ezeken a csatornákon „okos istentiszteletet” közvetítünk, amelyet multimédiás eszközök segítségével a gyülekezet többsége követni tud. Aki mégsem rendelkezik ilyen lehetőséggel, és egy családtagja sincs, aki szívesen végignézné vele az istentiszteletet egy internetes elérhetőséggel rendelkező mobiltelefonon, tableten vagy számítógépen, akkor azoknak a testvéreknek a hétvége közeledtével postaládájukba dobunk be egy írott prédikációs anyagot otthoni áhítat megtartására. Kérjük mindazokat, hogy akik az utóbbit igénylik, jelentkezzenek a lelkészi hivatalban, Chikán Katalin lelkésznőnél telefonon (+36 20 770 3814)!

Presbitereink és gyülekezeti szolgálattévőink segítségét fogjuk kérni abban, hogy karoljuk fel egyedül maradó idős testvéreinket, akiknek szükségük van gyógyszerre, élelmiszerre, és nem szívesen mozdulnak ki otthonukból! Aki ilyen segítséget kér, bátran hívja a legközelebbi gyülekezeti tag ismerősét, hogy mielőbb tudjunk a segítségkérésről, és mi megteszünk minden tőlünk telhetőt!

Isten igéje továbbra is bátorít bennünket, sőt most feladatra is indít eképpen:

„Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” Gal 6,6

Erős vár a mi Istenünk!

Chikán Katalin lelkész s.k.

Dr. Ittzés Máté felügyelő s.k.