Sztehlo - áldás 2.0

2018.04.20

Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményében jártunk Dunakeszin


Confirmát énekeltünk a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat dunakeszi intézményének február 14-i megáldásán, és csodálattal néztük az elkészült képeket, amelyeken az ott lakók is áldásra emelték kezüket.

Nagycsütörtökön jött a második felvonás. Egy húsvéti Luther-rózsa kiállítás keretén belül együtt énekeltek, imádkoztak, ajándékoztak a lakók és gyülekezetünk apraja-nagyja. „Tárjátok kezeitek az élő Isten felé…” hangzott a már slágernek tartható ifjúsági ének, és a kezek mind a magasban voltak.

Kicsik és nagyok is imádkoztak

Kicsik és nagyok is imádkoztak

Mi is felemelt szívvel jöttünk el, hogy megtartsuk nagycsütörtöki istentiszteletünket a templomban is. Másnap, Nagypénteken a passióolvasásra a lakók közül látogattak el páran hozzánk. Színes és nagy volt a gyülekezet, szinte megtelt a templom, végre, Nagypénteken.

Tárjátok kezeitek!

Tárjátok kezeitek!

Együtt énekeltük

Ez áthatotta az egész Húsvétot. Hálásak vagyunk Urunknak ezért az égből pottyant áldásért, amelyet olyanokon keresztül kaptunk, akiket fél éve még csak nem is ismertünk. Ha minden, és mindenki ilyen befogadó lenne, mint ezekben a nagyheti napokban a dunakeszi szeretetotthon lakói és a dunakeszi valamint környékbeli evangélikusok voltak, akkor kevesebb lenne az ismeretlentől való félelem miközöttünk.

A Sztehlo-lakók új Luther rózsája

A Sztehlo-lakók új Luther rózsája

Fél év sem telt el tehát a rehabilitációs intézet evangélikus átvétele óta, nem várt áldásokat tapasztaltunk meg. Aki nem hiszi, látogasson el hozzánk, és kérdezzen, tapasztaljon, lásson és halljon!

Az eseményről jópár fénykép is készült.