Sződliget története

2014.11.21

A sződligeti templom története


Sződliget - avagy korabeli  Templombelsőnevén Sződrákos puszta, Floch-puszta - birtokosa a 19. század végén 20. század elején az evangélikus kötődésű Floch család volt. Dr. lovag Floch Reichersberg Alfréd birtokának egy részét 1910-ben felparcellázta, ezzel megvetette a mai Sződliget község alapjait. 

A katolikusok 1919-ben kápolnát, majd 1932-ben templomot építettek a falu központjában. A reformátusok 1930-ban szervezték meg egyházközségüket, templomukat a központ közelében építették föl..  A növekvő lélekszámú sződi és sződligeti evangélikusok 1914-től a váci gyülekezet szórványaként, majd 1930-tól leánygyülekezeteként szerveződtek. Az 1930-as évek második felében templom építését határozták el. Ők a Sződliget felé vezető út mellett, a vasútállomás közelében lévő telekre építkeztek. 1938-ban haranglábat és harangot készíttettek. A templom építése idején a gyülekezet lelkésze Sommer Gyula volt, aki 50 éven keresztül szolgálta a váci gyülekezetet, leánygyülekezeteit és szórványait.

A templom terveit Sándy Gyula készítette, az alapkőletétel 1944. febr. 28-án történt, az építkezés a 2. világháború után fejeződött A szószékbe, az építésre szánt Az oltárpénz valószínűleg a befejezés előtt elfogyott, ezért a torony tetőzete nem az eredeti tervek szerint, hanem egy egyszerűbb - ideiglenesnek szánt megoldással - készült el, de mindmáig így maradt és a karzat sem készült el. A templomot Ordass Lajos püspök szentelte fel 1948. aug. 8-án. A templombelső egyszerű, oltárkép nincsen, hanem egy kőkereszt az oltár mögötti falon. A mennyezet fa szerkezetű, egy része látható a templombelsőről készült fényképen.

Sződliget 1950-ben vált külön Sződtől és lett önálló település.

Az évek során a gyülekezet mindig más gyülekezetek leánygyülekezeteként  működött.  Lelkészei voltak:

  • Sommer Gyula (a szerveződéstől - 1950) Vácról
  • Sikter László, Szakács László, Koppány János, Boros Károly, Brenner (Bence) Imre, Matuz László (segédlelkészek Vácról 1939 és 1945 között)
  • Jancsó Bertalan (1950 - 1975) Újpestről
  • Bolla Árpád (1975 - 1980) Dunakesziről
  • Eszlényi László (1981 - 1994) Csomádról
  • Bachát István (1994 - 1998) ny. váci lelkész
  • Kovács László (1999 - 2010) Dunakesziről

A hívek mára sajnos megfogyatkoztak, több a temetés, mint az esküvő és a keresztelő, jórész csak idősek látogatják a hónap második és negyedik vasárnapján délután 3 órakor kezdődő istentiszteleteket.